ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ PDF
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ PDF
A Rolló Kft. 1993. óta működő, magyar tulajdonban lévő vállalat, amely PVC feldolgozással, azon belül pedig elsősorban PVC extrudálással foglalkozik.
Termékeink között megtalálhatóak többek között építőipari és árnyékolástechnikai felhasználásra készülő profilok, de gyártunk műanyag nyílászárókhoz kiegészítő profilokat csakúgy, mint elektromos berendezésekhez, és beszállítunk járműgyártókhoz is.
Számos egyedi elképzelés megvalósításában vettünk részt az elmúlt években. Partnereinkkel együttműködve, már a tervezéstől segítséget nyújtunk egy-egy új elképzelés életre hívásában.
Saját szerszámkészítő műhelyeinkben a profilok gyártásához szükséges eszközöket a megrendelők igényeinek figyelembe vételével, rövid határidővel tudjuk elkészíteni. Ez a lehetőség nagymértékben lerövidíti a tervezés és a végtermék kézhezvétele között eltelt időt.
A fenntartható fejlődés melletti elkötelezettségünk, illetve forrásaink megőrzésére való törekvésünk okán, nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy - a megrendelő igényeket szem előtt tartva - egyes termékeink gyártása során hulladék PVC újrahasznosításból nyert alapanyagot is felhasználjunk.
Aktívan részt veszünk a hulladékkezelés társadalomi felelősség vállalásában, a hulladék veszélyeztető hatásainak csökkentése, a környezetszennyezés megelőzése és kizárására érdekében. Az hulladék anyagtermelésbe, vagy a fogyasztásba történő visszavezetésre irányuló tevékenységet végzünk.
A további feldolgozásra alkalmas hulladék anyag, technológiai előkészítés után alkalmassá válik ismételt granulálásra (recycling). Az anyag további célirányos felhasználását biztosítja az aprítás, gépi szelekciós folyamat, valamint adalékok bedolgozása (additívek) a technológia folyamatában. Az újra hasznosított alapanyagból elkészített compaundból, extruder alkalmazásával regranulátumot készítünk.
A szál jellegű termékek előállításához teljes technológiai sorral rendelkezünk. Gépeink lehetővé teszik a szakszerű ömleny előállítását, a beépített szerszámok, kalibrátorok biztosítják a termék pontos és alakhelyes elkészítését.
Rendelkezzünk azzal a szellemi és eszköz háttérrel, amely lehetővé teszi számunkra a vevői igények maradéktalan kielégítését. Az extrudálás technológiájához szükséges, adott termékhez rendelt teljes szerszámrendszer elkészítésére alkalmas cégünk.
A cégünk 23 éves PVC feldolgozás területén szerzett tapasztalattal rendelkezik. Szakembereink jelentős része a kezdetektől aktívan részt vesz a gyártási folyamatokban. Az évtizedek alatt megszerzett tapasztalatainkat folyamatosan beépítjük, kutatás fejlesztési munkánkba.
A cég elnevezése: ROLLÓ Műanyaggyártó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
A cég rövidített elnevezése: ROLLÓ KFT.
Cégjegyzékszám: 03-09-102301
Bejegyezve: 1994.05.11.
A cég székhelye: 6412 Balotaszállás, I. ker. 95.
A cég telephelye: 6412 Balotaszállás, I. ker. 95.
Ügyvezető, tulajdonos, képviseletre jogosult: Rajmond Attila
Bank neve: Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt.
Bank címe: 1122 Budapest, Pethényi köz 10.
HUF: 57600015-11088255-00000000
Swift: TAKBHUHBXXX
IBAN: HU75 11501000-41139079-00000000
Adószám: 11029544-2-03
Közösségi adószám: HU11029544
VPID: 0000064239
KSH:11029544-2229-113-03
KÜJ: 100314157
KTJ: 101882199
A Rolló Kft. fenntartja a megfelelő környezetközpontú vállalatirányítás iránti elkötelezettségét vevői, dolgozói, beszállítói, a hatóságok és az általa kiszolgált közösség javára, hogy elérje célját, amely a környezettudatos vállalati rányítás és környezeti teljesítmény kiváló szintjének elérése.
A Rolló Kft. a fenntartható fejlődést, a jövő generációinak életfeltételének, lehetőségeinek biztosítását a környezettel harmóniában segíti elő. Feldolgozó tevékenységünk észszerű környezetbarát kialakítását, folyamatos továbbfejlesztését az ember és a környezet védelmének szem előtt tartásával valósítjuk meg. Gyártási tevékenységünket olyan módon végezzük, hogy megóvjuk a környezetet, valamint dolgozóink egészségét, biztonságát.
Célunk, hogy minőségileg a legmegfelelőbb, akár külön ügyfelekre szabott szolgáltatást nyújthassuk ill. termékeket állítsuk elő, ezáltal ügyfeleink hosszú távon is megbízható partnere lehessünk. Fontosnak tartjuk ügyfeleink véleményét, igényeit. Partnereink elvárásaihoz igyekszünk rugalmasan alkalmazkodni. Munkatársaink tudják, hogy minõségpolitikánk fontos része üzletmenetünknek ill. az abban leírtak számukra is kötelező érvényűek, munkájukat mindíg ennek szellemében végzik. Rendszerünket, berendezéseinket, eszközeinket folyamatosan fejlesztjük a piaci igények változásainak megfelelően.
Partnereink, referenciák felsorolása
A Rolló Kft. tulajdonosai és munkatársai tudják, hogy egy, a piacon kiemelkedő üzleti tevékenységet folytató cég kötelessége a társadalmi szerepvállalás. A közismert, nagy cégek mintájára mi is igyekszünk megtalálni azt az utat, amely a humán értékek felismeréséhez vezet.
A kimagasló teljesítmények eléréséhez elengedhetetlenek a megfelelő körülmények a felkészülés során. Ezek biztosításával támogatjuk számos sportág kiemelkedő és tehetséges képviselőjét. (Rolló Kft. Squash Kupa / évente, off road csapat, futball csapat Balotaszállás, országúti kerékpáros versenyző)
A megelőzés a legfontosabb elv, amit szem előtt tartunk környezetünket és az állatvédelmet támogató programjaink során. Kiemelten kezelünk minden olyan kezdeményezést, amellyel hatékonyan járulhatunk hozzá közvetlen és tágabb értelemben vett környezetünk védelméhez.
Egy gyermek mosolya mindent megér! Ez a gondolat vezérel minket a a különböző családi és gyermekprogramok szervezésénél, illetve a kis betegek szállításával és a súlyos betegségek rehabilitációjával foglalkozó szervezetek támogatásakor. ( Balotaszállási Iskola, gyermek programok támogatása )
Cégünk a reklámfelületes szponzoráció területén is igyekszik elsősorban olyan területeken "befektetni", ahol ezzel a magyar sportot, a kultúrát, vagy a már felsorolt tevékenységek egyikét támogathatja. (Kiskunhalasi Kórház, )
A folyamatos fejlesztés biztosítja cégünk piaci megfelelőségét. Folyamatosan fejlesztjük a gyártás technológiánkat. Gyártás technológiai fejlesztéseink egyrészt adott termékhez szorosan kapcsolódnak, pl. tószegély termékünk szerszáma teljesen új elgondolásokon alapul. Kifejlesztésre került igényes termékeink részére a sorja mentes daraboló berendezés. Gyártósoraink részelemeit folyamatosan fejlesztjük. Innovatív megoldásainkat szerszámkészítő üzemünk segítségével adaptáljuk a technológiai folyamatba. A piaci igényeknek megfelelően fejlesztjük alapanyagainkat is. Jelentős lépéseket tettünk a Különböző alapanyag összeépítéssel előállított termékeinknél jelentős fejlesztéseket hajtottunk végre. A kor követelményeinek megfelelően kísérleteket végzünk PVC mátrixba történő biomassza beépítésével. A megrendelőink igényeinek magasabb szintű kielégítését teszi lehetővé az új alapanyag bázison megjelenő új termékeink.
Bevira d.o.o
Rolló Halas Kft.